szöllősi zoltán jóga nyíregyháza kék zóna

Szőllősi Zoltán

Szőllősi Zoltán vagyok, jógaoktató és spirálstabilizáció gerinc tréner

A jógával 2014 végén találkoztam először egy barátom ajánlására. Már az első óra végén éreztem, hogy ez az én világom – egy út, amit nemcsak járni, hanem élni szeretnék. A gyakorlás átalakította az életem: nyitottabbá, elfogadóbbá és tudatosabbá váltam önmagammal és másokkal szemben. A jóga számomra nem csupán mozgásforma, hanem folyamatos tanulás és önismereti út – egy végtelen utazás a test és a lélek körül. 2016-ban végeztem el a gerincjóga oktatói tanfolyamot, ahol tanáraim arra biztattak, hogy a megszerzett tudást adjam tovább másoknak is.

Ugyanebben az évben ismerkedtem meg az Iyengar jógával, amelyben megtaláltam azt a precíz, pontos gyakorlási rendszert, ami valóban támogatja a fejlődést és az előrehaladást. 2026-ban Okleveles Level 1 Iyengar jóga oktató lettem. Hálás vagyok tanáraimnak: Juhász Ágnesnek, hogy megismertette velem, Richter Katalinnak, hogy megszerettette, Veres Mónikának, hogy tovább vezet az Iyengar jóga csodás útján.

Célom: Segíteni másoknak is átélni azt a testi-lelki egyensúlyt, amit a jóga ad nekem nap mint nap.

Hiszem, hogy minden jó, ha jóga a vége! 2018 nyarán találkoztam először a spirálstabilizációval, majd 2019-ben részt vettem Magyarország első hivatalosan elismert spirálstabilizáció trénerképzésén Nagykovácsiban. Meggyőződésem, hogy lehet fájdalom nélkül is élni – célom, hogy ebben másoknak is segítsek. Rendszeresen részt veszek Richter Katalin által vezetett továbbképzéseken, hogy a tudásom naprakész maradjon, és a lehető legjobb támogatást nyújthassam a hozzám fordulóknak.

Milyen gyakorlásokra csatlakozhatsz hozzám?

Iyengar jóga: Segít a testtartás javításában, az izmok megerősítésében és a tudatos testhasználat elsajátításában. Pontos, részletes beállításokkal támogatlak, így kezdők és haladók is a saját szintjükön fejlődhetnek. Rendszeres gyakorlással javul a koncentráció és a mentális egyensúly is. Szerdán és vasárnap 17:00-tól

Spirálstabilizáció gerinctréning: Hatékony módszer nyak-, váll-, hát-, derék- és csípőfájdalmak esetén. Ajánlott porckorongsérv, gerincferdülés, hanyag tartás, valamint hallux valgus (bütyök) problémák kiegészítő mozgásformájaként. Hétfőn 17:00-tól, pénteken 16:30-tól

Aktuális órarendünk:

Óráink között megtalálod a gerincjóga, a kezdőknek szóló foglalkozások és a stresszoldó jóga alkalmakat is.

Iratkozz fel hírlevelünkre és értesülj elsőként akcióinkról!